Hauszmann Konferencia

A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek

Írta: Bodó Péter

2023. november 16. 11:00

Az Országgyűlés 2021-ben hozott törvényt a Hauszmann Alapítványról, melynek célja a névadó életművének gondozásán túl a hagyományos szépmíves mesterségek felkarolása is. Szerdán már második alkalommal rendeztek konferenciát a témában (a tavalyiról itt számoltunk be), amelyen többek között a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és az Iparművészeti Múzeum képviselői is tartottak előadásokat. Előbbi fontos lépéseket is tett a hiányszakmák népszerűsítése és újjáélesztése érdekében, utóbbi pedig a történelmi alapot szolgáltatja e képzésekhez.

Az Iparművészeti Múzeumban zajló kutatási projektet – melynek teljes címe Mesterségkutatás 1.0. Műipari és építőipari mesterségek az 1870-es és az 1920-as évek közötti időszakban ­– Katona Júlia, az intézmény tudományos titkára vezeti, és a konferencián is ő mutatta be az eddigi eredményeiket. Valójában áttekinteni sem egyszerű e területet, mert rendkívül széles spektrumot ölel fel: a dualizmus idején összesen kilencvenöt különböző, olyan mesterséget oktattak, amelyet a műipar és az építőipar hasznosított.

Igyekeztek természetesen csoportosítani azokat a felhasználási helyük szerint, a főbb kategóriák az agyagipar, a bőripar, az építőipar, a faipar, a fémipar, a gépipar, az iparfestészet, a könyvkötészet, a mintázás, a rajzolás, a sokszorosítóipar, a szabóipar, valamint a szövőipar lett. Voltak azonban olyan szakmák is – mint például az oltárépítő vagy zongorakészítő –, amelyek túl összetettek voltak, hogy a fentiek közül bármelyik csoportba kerüljenek, így létrehoztak egy egyéb kategóriát is.

Nagyjából sikerült arányosan elosztani a kilencvenöt mesterséget, és mindenhová legfeljebb öt-hat tétel került. Csak az érdekesség kedvéért néhány ritka példát említek: az agyagipart erősítette például a porcelánesztergályos, a bőripart a tokkészítő, a faipart a kocsigyártó, a gépipart a puskaműves, az iparfestészetet a díszletfestő, a sokszorosítóipart a kőnyomdász. Fémekkel viszont rengeteg szakma foglalkozott, e csoportba huszonegy mesterséget vettek fel, például a csillárkészítőt vagy a sodronyszövőt.

A listázás és csoportosítás persze csak az első lépés, az egykori szakemberek működését a gyakorlatban is vizsgálni kell, amihez a hírneves műhelyek és üzemek szolgáltatnak jó hátteret: a Zsolnay-gyár (kerámia), Kauser Jakab cége (kőfaragás), Melocco Péter, illetve Walla József vállalatai (burkolás), Thék Endre gyára (bútorasztalos), valamint Jungfer Gyula (műlakatos), Scholtz Róbert (díszítőfestő), Róth Miksa (üvegfestő), Gottermayer Nándor (könyvkötő), Weinwurm Antal (fényképész) műhelyeinek iratait és dokumentumait veszik majd górcső alá a kutatók. Bár tagadhatatlan, hogy a fényképek a legbeszédesebbek, azokon ugyanis nemcsak a kész termékek láthatók, hanem azok a szerszámok is, amelyekkel a munkások dolgoztak.

A feltárt múltbéli ismeretek segítséget nyújtanak a mai fiatalok képzéséhez is, amelyet már középiskolás korban elkezdhetnek. A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyakorlóiskolájaként működő Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban – röviden Kisképzőben – már korábban is tíz szakon tanulhattak a diákok (divat- és jelmeztervező, festő, fotó, grafika, kerámia, mozgókép, ötvös, szobrász, textil, üveg), idén szeptembertől azonban elindult négy régi mesterség képzése is: a festő szépmíveseké, a fém szépmíveseké, a szobrász szépmíveseké és az üveg szépmíveseké. Ha nem is élesztették újjá mind a kilencvenhat egykori szakmát, de valószínűleg kezdetnek ez a négy is elég jól ki fogja tudni szolgálni a mai igényeket. Tulajdonképpen a legjobb helyre kerültek az új szakok, hiszen korábban is annak elődjében, az 1886-ban alapított Budapesti Székesfővárosi Iparrajziskolában oktatták azokat.

Művészeti intézményről lévén szó minden évben temérdek műalkotás keletkezett a falai között, melyekből 2014-ben Katona Júlia koncepciója alapján hozták létre a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményt. A név az iskola elődjére, az 1778-ban Budán alapított Schola Graphidis Budensisre utal, ebből pedig az is következik, hogy még XVIII. századi tárgyakat is őriznek. Az anyag nyolc egységre tagolódik: Grafikai Gyűjtemény, Gipszminta- és Szoborgyűjtemény, Fotógyűjtemény és Médiatár, Üveg- és Kerámiagyűjtemény, Ötvös-, Textil-, Bútor- és Bőrtárgyak Gyűjteménye, Műszaki és Technikatörténeti Gyűjtemény, Régi Könyvek Gyűjteménye és végül a Levéltár.

Nagy Barbara igazgatóhelyettestől megtudhattuk, hogy az 1886-os alapítás után még kilenc évbe telt, mire a diákok használatba vehették a Székesfővárosi Iparrajziskola saját épületét a mai Lónyay és Török Pál utcák sarkán. A Kauser József tervezte épületet – az építész egyik kedvelt fogásaként – ugyan teljesen tégla borítja, de a változatos tagozatokkal mégis méltón fejezi ki, hogy a művészetek bölcsőjét rejti magában. Különösen a háromszögű oromzattal koronázott sarokhomlokzat érdemel figyelmet.

Az épület külsején nem látható, de a második világháború után jelentős változások zajlottak az intézmény működésében is, az Iparrajziskolát 1946-ban megszüntették, és vele együtt véget ért számos szépmíves mesterség oktatása is. A most szeptemberben indult négy szak tehát azt is jelenti, hogy hetvenhét év után ismét képeznek az országban művészi igényű szépműves kivitelezőket, államilag elismert formában. A diákok két éven keresztül, esti tagozaton sajátíthatják el választott mesterségüket, melynek során érdekes programokon – például műhelylátogatásokon és tanulmányi kirándulásokon –­ is részt vehetnek. Az első helyszín, amit most ősszel meglátogattak, a Szent István-terem volt.

A négy szakra összesen harmincnégy főt vettek fel, de a tapasztalatok szerint az igény sokkal nagyobb, ugyanis – valószínűleg a sikeres médiakampánynak is köszönhetően – háromszoros túljelentkezés volt. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a következő években is bőven lesznek tanulói a Kisképző új szakjainak, ezáltal pedig megmenekülhetnek a veszélyeztetett, már-már elfeledett szépmíves mesterségek.

A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek - pestbuda.hu

Thék Endre, Róth Miksa, Jungfer Gyula nyomában – Visszahozzák a századfordulós tudást, oktatni fogják a szépmíves mesterségeket

Írta: Mészáros Dávid

2022. november 26. 13:00

Budapesten a korábban elpusztult történelmi jelentőségű épületek közül többet sikerült újraalkotni az utóbbi években, de a kézműves szakemberek hiánya miatt a megvalósítás hatalmas kihívást jelentett. A jelenleg folyamatban lévő és a jövőben tervezett rekonstrukciókat segíti majd, hogy a jövő évtől olyan képzés indul, amelyen ezeket a művészi tehetséget is igénylő mesterségeket lehet magas színvonalon elsajátítani – hangzott el csütörtökön a Hauszmann Alapítvány konferenciáján a budai Várban.

Amikor 2021-ben sikerrel befejezték a budavári Szent István-terem újraalkotását, a szakembereknek le kellett vonniuk egy fontos tanulságot: rendkívül nehéz volt találni az országban olyan szépmíves mestereket, akikben megvan az a mesterségbeli tudás és kézügyesség, amely a századfordulós és más történelmi épületek díszítőelemeinek elkészítéséhez szükséges.

Az elmúlt mintegy 150 év során a nagy ipari vállalatok futószalagon gyártott termékei olyan szinten „egyeduralomra törtek”, hogy sajnos rengeteg hagyományos szakmát szorítottak perifériára, már-már a kihalás szélére. Ezek a gondolatok is elhangzottak azon a konferencián, amelyet a Hauszmann Alapítvány szervezett 2022. november 24-én a budai Várban található Főőrség épületében.

A Hauszmann Alajos öröksége – Hagyomány és modernitás című rendezvényen Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed és a Citadella megújításáért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte: a budai Vár újjáépítése nem csak arról szól, hogy a Hauszmann-i épületek kívülről-belülről visszanyerjék eredeti fényüket. Ugyanilyen fontos cél, hogy feltámasszák mindazt a szellemi és gyakorlati tudást, amit századfordulós eleink tudtak.

A Szent István-terem egykori bútorzatát, kandallóját, csillárjait, minden egyes díszítőelemét azért volt nehéz újraalkotni, mert az egész országban kevesen rendelkeznek a szükséges tudással. Ahogy Fodor Gergely fogalmazott:

„Mint tűt a szénakazalban, úgy kerestünk üvegművest, szobrászt, famegmunkáló szépművest, fémművest vagy éppen művészi érzékkel rendelkező festőt, akikre ma is úgy vigyázunk, mint a hímes tojásra.”

Madaras Bence, a Hauszmann Alapítvány Kuratóriumának elnöke részletesen ismertette a célokat és az eddigi eredményeket: fontos, hogy mihamarabb megkezdődhessen a kihalófélben lévő kézmíves mesterségek oktatása. Ehhez fel kellett kutatni azt a kevés művelőt, akik személyesen adhatják át tudásukat a jövő nemzedékeinek, hasonlóképpen, mint a régi céhes világban.

A képzés 2023 őszétől indul Budapesten, a Kisképzővel együttműködésben, négy szakirányban: szobrászszépmíves, üvegszépmíves, famegmunkáló-szépmíves és fémszépmíves. Az egyes szakok között átjárhatóságot is biztosítanak. Az oktatás központja, elkészülte után, a Hauszmann Alajos egykori szentendrei nyaralója mellett felépülő Annavölgyi Iparművészeti Szakgimnázium lesz, amely a ma már a Hauszmann Alapítvány tulajdonában álló volt honvédségi üdülő helyét foglalja el.

A képzés nagyban fogja segíteni, hogy a Budapesten (és az ország más pontjain) zajló történelmi épületek és épületrészek helyreállításakor kevesebb gyakorlati akadály merüljön fel, így a munka sem lassul le. Madaras Bence azt is hangsúlyozta, hogy Hauszmann Alajos ugyanúgy kétkezi munkával, kézmíves mesterségekkel kezdte szakmai életét, mielőtt Magyarország egyik építészóriásává vált, s ennek szellemében szeretnék szerteágazó tudással felvértezni a képzésen résztvevő diákokat.

Az építész egykori annavölgyi villáját, amelyet a háború után elbontottak, most újra felépítik, és abban alakítják ki a Hauszmann Emlékházat – ez is az alapítvány egyik fontos feladata. Szóba került még az alapítvány tulajdonában lévő szentendrei területeken egy helyi tanösvény létrehozása, valamint kiadványok megjelentetése (elsőként Hauszmann naplójának kritikai kiadása, majd egy Thék Endre-emlékkötet).

A Hauszmann-konferencián intézményvezetők, építészek, történészek, művészettörténészek osztották meg ismereteiket, melyek mind kapcsolódnak a művészi értékű kézműves szakmák oktatásához, és azok megújításához. Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség szakmai tanácsadója a mai építészet digitális segédeszközeire hívta fel a figyelmet, amelyekkel a múlt kincseit is gyönyörűen rekonstruálni lehet: ma már ott tart a technológia, hogy például egy részletgazdag, de fekete-fehér Klösz György-fotóból is teljes természetességgel lehet visszanyerni az eredeti színeket, de a 3D-s nyomtatással készült makettek jelentősége is ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években.

Szinte minden díszes épület vagy épületrész rekonstrukciója során felmerültek gyakorlati akadályok. Ezek közül a legnagyobb kihívást a Szent István-terem újraalkotása jelentette – hangsúlyozta Finta Sándor, a Várkapitányság vezérigazgató-helyettese. Mivel egyetlen eredeti minta sem maradt meg, a csillárizzók díszítéseit eredeti fotók alapján, üvegművész készítette el. A textilmunkákhoz olasz, francia és német manufaktúrák segítségére is szükség volt.

Az egyik legmerészebb vállalkozás az Árpád-házi királyokat ábrázoló pirogránit festmények újrakészítése volt. Ezeket különleges üvegégetési módszerrel lehetett újraalkotni. Az egyik ilyen festmény az utolsó üvegégetési fázisnál keresztbe repedt. A gyors helyreállítás olyan tudást és precizitást kívánt, amelyre nagyon kevesen képesek – ez is igazolja, hogy szükség van a jól képzett, tehetséges kézmíves mesterekre.

A konferencián Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója az európai kitekintésű középkori kőfaragó mesterségről tartott előadást, mely a XIX. század során egyfajta reneszánszát élte, és számos, a középkorban félbehagyott épület folytatását és befejezését tette lehetővé (például a kölni dómét). A Hauszmann-napló kritikai kiadásáról szóló előadásban Karácsony Rita szerkesztő és művészettörténész említette, hogy a neves építész a személyes naplója mellett hosszú szakmai önéletrajzot is írt. Több élményéről mindkét írásában beszámol, de teljesen más szemszögből, olykor egymásnak ellentmondó benyomásokat keltve az olvasóban. A további előadások a kézművesörökségről, valamint a korábbi korszakok építési és műipari oktatásáról nyújtottak összefoglalót.

Hauszmann Alajos nemcsak a magyar mesteremberek alkalmazásához ragaszkodott, hanem ahhoz is, hogy az építész behatóan ismerje azokat a kétkezi, kézmíves mesterségeket, amelyek az építkezés gyakorlati oldalát adják. Ebben a szellemben született az az értékmegőrző vállalkozás, hogy ezek a mesterségek ne vesszenek ki az egyetemes magyar közkincsek sorából. A gyakorlati terep mindehhez adott, hiszen újjáépül a Vöröskereszt-egylet székháza, a Honvéd Főparancsnokság és a József főhercegi palota, majd maga a Budavári Palota is. A szépmívesek lesznek a város ékesítői.

Visszahozzák a századfordulós tudást, oktatni fogják a szépmíves mesterségeket - pestbuda.hu