Hauszmann Konferencia

„Művészet és iparosság” – előadások a művészi igényű kézműves mesterségek tárgykörében – konferencia-beszámoló

Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő

2024. november 6.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Hauszmann Alapítvány a szépmíves mesterségek kutatására, oktatására és megújítására irányuló tevékenységét, eredményeit bemutató konferenciát a budai Várban, a Főőrség újjászületett épületében.

Az idei konferencián az Alapítványhoz kapcsolódó tevékenységek és a budai Várban jelenleg is zajló fejlesztések bemutatásán túl, különféle szakmák esettanulmányain keresztül betekintést nyerhettünk abba, hogy milyen sokrétű feladatokat ró a jelenleg aktív és a jövő szakembereire épített örökségünk gondozása, méltó kezelése.

A konferencia résztvevőit Balogh Balázs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntötte volna, aki azonban betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen. Így a köszöntő Madaras Bencétől, a Hauszmann Alapítvány kuratóriumi elnökétől hangzott el, aki ezt követően rögtön rá is tért előadása témájára, az Alapítvány eredményeire és terveire. Felidézte, hogy az első, 2022-es konferencián az Alapítvány tevékenységeinek három fő irányvonalát ismertette: a szépmíves oktatás megszervezését, Hauszmann Alajos annavölgyi birtokának új életre keltését, valamint az építész szellemi örökségének gondozását. Az oktatási tevékenység kapcsán elhangzott, hogy a 2023-ban a Kisképzőn elindított képzés mellett az Alapítvány iskolán kívüli szakmai programokat szervez a hallgatói számára, tanulmányi versenyeket támogat, szépmíves oktatási szimpóziumot, szépmíves workshopokat szervezett, valamint 2024-ben a képzés a Múzeumok Éjszakáján is be tudott mutatkozni. Az Annavölgyi beruházásra térve elmondta, hogy lezajlott az egykori honvédségi üdülő rossz állapotú épületeinek bontása, Erhardt Gábor építész és munkatársai elkészítették az újjáépítések és új épületek engedélyezési terveit, jelenleg a kiviteli tervek készülnek. Az Alapítvány tudományos tevékenységének keretében tudományos célú együttműködés jött létre a Hauszmann Alapítvány és a HUN-REN Bölcsészettudományi Központ között. Ezzel kapcsolatban Madaras három kiadvány megjelenéséről számolt be: a HUN-REN és a Hauszmann Alapítvány támogatásával megvalósult, Szulovszky János – Cseh Fruzsina (szerk.): A kézművesipar története Magyarországoncímű kötetről, az Alapítvány és a Várkapitányság együttműködéséből született Testőrök és paripák – A Csikós udvar története, valamint a közeljövőben a polcokra kerülő Ybl megvalósult álma – a Várkert Bazár története című kötetről.

Gróf Andrássy Tivadar budapesti palotájának ebédlő-enteriőrjét Rippl-Rónai József tervezte, és korabeli alkotók összművészeti alkotásaként valósult meg (díszüveg: Róth Miksa, falikárpit: Lazarine Baudrion, üveg mennyezet: Friedrich Zitzmann, bútorok: Thék Endre, étkészlet: Zsolnay, Zitzmann). A városi palota eladását követően az ebédlőt a család tiszadobi kastélyába költöztették, ahol aztán a Tanácsköztársaság idején, majd a második világháborút követő gyermekotthoni használat során megsemmisült, egyedül a falikárpit menekült meg. L. Balogh Krisztina építész, SIP Zrt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese korábbi munkáját ismertette, melynek során a kaposvári Rippl-Rónai villában rekonstruálták az ebédlő-enteriőrt. Az előadás során képet kaphattunk arról, hogy egyetlen történeti helyiség helyreállítása is számos szakma részvételét és együttműködését követeli meg.

Gutowski Robert Ybl-díjas építész előadásában a Budavári Palota rekonstrukciójának jelentőségéről, szükségességéről beszélt. Bemutatta, hogy a tervezést megelőzően milyen hasonló európai rekonstrukciókat vizsgált az irodája, milyen előtanulmányokat folytattak, milyen módszertan szerint zajlik a Palota-rekonstrukció tervezése. Bemutatta, hogy milyen lehetőségei vannak a tervezőnek, ha egy-egy térről nem áll rendelkezésre elegendő információ a hiteles helyreállításhoz, illetve milyen változtatásokat jelent az, hogy az újjáépített terek a mai használati és technológiai igényeknek kell megfeleljenek. Kiemelte azonban, hogy a hitelességnél és a követelményeknek való megfeleltetésnél is fontosabb meglátni, megismerni és megmutatni azokat az embereket, akik ezeket az épített tereket megfogalmazták egykor, és teret adni azoknak a művészeknek, akik ma új alkotásaikkal megidézhetik az egykori mesterek szellemiségét.

Kaknics Péter építész, Gutowski Robert munkatársa a Budavári Palota egykori nagy tánctermének rekonstrukciós munkáját mutatta be lépésről lépésre. Elhangzott, hogy egy-egy tér esetében milyen források alapján tudnak elindulni a tervezők, ismertette a forrásintenzitás fogalmát, mely meghatározza, hogy egy-egy építészeti elem esetében rekonstrukció történik, esetleg az építész tervezőnek analógia vagy hipotézis alapján szükséges döntéseket hoznia. A bemutatott esettanulmányban láthattuk azt is, hogy önmagában az építész munkája egyetlen építészeti elem újra-fogalmazásához sem elegendő, minden esetben szükséges valamilyen társszakma, társművészet képviselőjének speciális tudása is.

Tímár Lőrinc régész és építész a magyarországi történelmi épületek fém díszítőelemeinek rekonstrukciójához kapcsolódó gyakorlati kérdéseket ismertette részletesen. Bevezetőjében bemutatta a 19-20. század fordulóján zajló gazdasági- és ipari fellendülés hatásait az építő- és iparművészetre, melynek eredménye a jó minőségű, elképesztő változatosságban megjelenő tömegtermékek elterjedése volt. S bár az ilyen termékek esetében a mai napig felkutathatók a rekonstrukciót segítő mintalapok és albumok, az olyan reprezentatív építkezéseken, mint a Budavári Palota, sokkal jellemzőbb a tervezők – Hauszmann Alajos és Jungfer Gyula – által megalkotott saját formavilág megjelenése. Ez önmagában megnehezíti a rekonstrukciót tervező szakember dolgát, a megvalósítás elé pedig az építőiparban jellemző kapcsolódási rendszerek, illetve a tárgyak előállításához szükséges háttéripar folyamatos eltűnése gördít akadályokat. Az előadás tanulságaként az hangzott el, hogy a művészi igényű luxustárgyak készítése, ahogy a múltban, úgy ma sem építőipari feladat.

Kelecsényi Gergely, az ALAK Art Kft. ügyvezetője előadásában a természetes kő, épületkerámia, gipsz és vakolat-szerkezetek rekonstrukcióját mutatta be szintén gyakorlati oldalról megközelítve, az újjászülető Honvéd Főparancsnokság homlokzat-rekonstrukciójának példáján keresztül. Elmondta, hogy amíg az építés idején a tudásátadás a folyamatosságát a mester-tanítvány viszony biztosította, jelen korunkban mérnöki és művészi tudás és az új technológiák együttes alkalmazása szükséges az újra-alkotáshoz. Kitért arra is, hogy az új technológiák mellett is nélkülözhetetlen az emberi tényező, a kézi munka, felhívva a hallgatóság figyelmét arra, hogy most még felkutathatók, megtalálhatók azok a mesterek, akiknek a tudását meg kell ismerni a jövő szakembereinek.

Győr Attila művészettörténész előadása során egy annavölgyi kitérőt tettünk, és megismerhettük a Hauszmann-család nyaralójának építéstörténetét a művészettörténeti kutatások tükrében, valamint érdekes átfedéseket fedezhettünk fel az építész otthona és „munkahelye” között – mint például a Várban zajló feltárásokról kimentett romok megjelenése az annavölgyi birtokon vagy a Várban felépült Parasztház hasonlóságai a nyaralóépülettel.

Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa ismertette a Budavári Palota „tematikus” termeinek koncepcióját – melynek eredménye a Szent István-terem, a Hunyadi-terem és a Habsburg-terem. Előadásának középpontjában az olasz reneszánsz stílusban megépült Hunyadi-terem és Benczúr Gyula ide tervezett falképei álltak. Miután megismertük az elkészült vagy csak vázlatként fennmaradt műveket, egy elméleti rekonstrukciót láthattunk, hogyan is nézett volna ki a terem, ha a falképekkel teljessé válik.

Csorba László, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója Pulszky Ferenc életútját végigkövetve mutatta be ipar és művészet viszonyának alakulását a 19. században. Részletesen ismertette, hogy a Nemzeti Múzeum későbbi főigazgatója milyen kapcsolatrendszert és tapasztalatokat hozott magával angliai emigrációjából, amiknek köszönhetően úgy fektette le az Iparművészeti Múzeum alapjait, hogy az elsősorban pedagógiai célt szolgáljon, és a jövendő művészek számára egy-egy művészeti ág teljes fejlődési ívére biztosítson rálátást, kiemelve, hogy ennek a tanulási folyamatnak a lehetővé tétele a múzeumok legfontosabb feladata a mai napig.

A hivatalos programot követően a konferencia résztvevői pincétől a padlásig bejárhatták a Lovarda épületét a Budai Várséták Hauszmann paripái című tematikus sétáján Jónás Balázs történész vezetésével.

A konferencia tanulságaként Kelecsényi Gergely gondolatát érdemes kiemelni, aki hangsúlyozta, hogy még éppen időben vagyunk, hogy az egykori mesterek gyakorlati tudását átmentsük a jövő szakemberei számára, de ugyanilyen fontos, hogy a jelenleg képzett szépmíves szakemberek munkájára ne csupán alkalmi jelleggel, egy-egy beruházás során legyen szükség a jövőben, hanem folyamatos munkalehetőséget kell számukra biztosítani – ehhez a történeti épületállomány adott.

A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek

Írta: Bodó Péter

2023. november 16. 11:00

Az Országgyűlés 2021-ben hozott törvényt a Hauszmann Alapítványról, melynek célja a névadó életművének gondozásán túl a hagyományos szépmíves mesterségek felkarolása is. Szerdán már második alkalommal rendeztek konferenciát a témában (a tavalyiról itt számoltunk be), amelyen többek között a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és az Iparművészeti Múzeum képviselői is tartottak előadásokat. Előbbi fontos lépéseket is tett a hiányszakmák népszerűsítése és újjáélesztése érdekében, utóbbi pedig a történelmi alapot szolgáltatja e képzésekhez.

Az Iparművészeti Múzeumban zajló kutatási projektet – melynek teljes címe Mesterségkutatás 1.0. Műipari és építőipari mesterségek az 1870-es és az 1920-as évek közötti időszakban ­– Katona Júlia, az intézmény tudományos titkára vezeti, és a konferencián is ő mutatta be az eddigi eredményeiket. Valójában áttekinteni sem egyszerű e területet, mert rendkívül széles spektrumot ölel fel: a dualizmus idején összesen kilencvenöt különböző, olyan mesterséget oktattak, amelyet a műipar és az építőipar hasznosított.

Igyekeztek természetesen csoportosítani azokat a felhasználási helyük szerint, a főbb kategóriák az agyagipar, a bőripar, az építőipar, a faipar, a fémipar, a gépipar, az iparfestészet, a könyvkötészet, a mintázás, a rajzolás, a sokszorosítóipar, a szabóipar, valamint a szövőipar lett. Voltak azonban olyan szakmák is – mint például az oltárépítő vagy zongorakészítő –, amelyek túl összetettek voltak, hogy a fentiek közül bármelyik csoportba kerüljenek, így létrehoztak egy egyéb kategóriát is.

Nagyjából sikerült arányosan elosztani a kilencvenöt mesterséget, és mindenhová legfeljebb öt-hat tétel került. Csak az érdekesség kedvéért néhány ritka példát említek: az agyagipart erősítette például a porcelánesztergályos, a bőripart a tokkészítő, a faipart a kocsigyártó, a gépipart a puskaműves, az iparfestészetet a díszletfestő, a sokszorosítóipart a kőnyomdász. Fémekkel viszont rengeteg szakma foglalkozott, e csoportba huszonegy mesterséget vettek fel, például a csillárkészítőt vagy a sodronyszövőt.

A listázás és csoportosítás persze csak az első lépés, az egykori szakemberek működését a gyakorlatban is vizsgálni kell, amihez a hírneves műhelyek és üzemek szolgáltatnak jó hátteret: a Zsolnay-gyár (kerámia), Kauser Jakab cége (kőfaragás), Melocco Péter, illetve Walla József vállalatai (burkolás), Thék Endre gyára (bútorasztalos), valamint Jungfer Gyula (műlakatos), Scholtz Róbert (díszítőfestő), Róth Miksa (üvegfestő), Gottermayer Nándor (könyvkötő), Weinwurm Antal (fényképész) műhelyeinek iratait és dokumentumait veszik majd górcső alá a kutatók. Bár tagadhatatlan, hogy a fényképek a legbeszédesebbek, azokon ugyanis nemcsak a kész termékek láthatók, hanem azok a szerszámok is, amelyekkel a munkások dolgoztak.

A feltárt múltbéli ismeretek segítséget nyújtanak a mai fiatalok képzéséhez is, amelyet már középiskolás korban elkezdhetnek. A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyakorlóiskolájaként működő Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban – röviden Kisképzőben – már korábban is tíz szakon tanulhattak a diákok (divat- és jelmeztervező, festő, fotó, grafika, kerámia, mozgókép, ötvös, szobrász, textil, üveg), idén szeptembertől azonban elindult négy régi mesterség képzése is: a festő szépmíveseké, a fém szépmíveseké, a szobrász szépmíveseké és az üveg szépmíveseké. Ha nem is élesztették újjá mind a kilencvenhat egykori szakmát, de valószínűleg kezdetnek ez a négy is elég jól ki fogja tudni szolgálni a mai igényeket. Tulajdonképpen a legjobb helyre kerültek az új szakok, hiszen korábban is annak elődjében, az 1886-ban alapított Budapesti Székesfővárosi Iparrajziskolában oktatták azokat.

Művészeti intézményről lévén szó minden évben temérdek műalkotás keletkezett a falai között, melyekből 2014-ben Katona Júlia koncepciója alapján hozták létre a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményt. A név az iskola elődjére, az 1778-ban Budán alapított Schola Graphidis Budensisre utal, ebből pedig az is következik, hogy még XVIII. századi tárgyakat is őriznek. Az anyag nyolc egységre tagolódik: Grafikai Gyűjtemény, Gipszminta- és Szoborgyűjtemény, Fotógyűjtemény és Médiatár, Üveg- és Kerámiagyűjtemény, Ötvös-, Textil-, Bútor- és Bőrtárgyak Gyűjteménye, Műszaki és Technikatörténeti Gyűjtemény, Régi Könyvek Gyűjteménye és végül a Levéltár.

Nagy Barbara igazgatóhelyettestől megtudhattuk, hogy az 1886-os alapítás után még kilenc évbe telt, mire a diákok használatba vehették a Székesfővárosi Iparrajziskola saját épületét a mai Lónyay és Török Pál utcák sarkán. A Kauser József tervezte épületet – az építész egyik kedvelt fogásaként – ugyan teljesen tégla borítja, de a változatos tagozatokkal mégis méltón fejezi ki, hogy a művészetek bölcsőjét rejti magában. Különösen a háromszögű oromzattal koronázott sarokhomlokzat érdemel figyelmet.

Az épület külsején nem látható, de a második világháború után jelentős változások zajlottak az intézmény működésében is, az Iparrajziskolát 1946-ban megszüntették, és vele együtt véget ért számos szépmíves mesterség oktatása is. A most szeptemberben indult négy szak tehát azt is jelenti, hogy hetvenhét év után ismét képeznek az országban művészi igényű szépműves kivitelezőket, államilag elismert formában. A diákok két éven keresztül, esti tagozaton sajátíthatják el választott mesterségüket, melynek során érdekes programokon – például műhelylátogatásokon és tanulmányi kirándulásokon –­ is részt vehetnek. Az első helyszín, amit most ősszel meglátogattak, a Szent István-terem volt.

A négy szakra összesen harmincnégy főt vettek fel, de a tapasztalatok szerint az igény sokkal nagyobb, ugyanis – valószínűleg a sikeres médiakampánynak is köszönhetően – háromszoros túljelentkezés volt. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a következő években is bőven lesznek tanulói a Kisképző új szakjainak, ezáltal pedig megmenekülhetnek a veszélyeztetett, már-már elfeledett szépmíves mesterségek.

A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek - pestbuda.hu

Thék Endre, Róth Miksa, Jungfer Gyula nyomában – Visszahozzák a századfordulós tudást, oktatni fogják a szépmíves mesterségeket

Írta: Mészáros Dávid

2022. november 26. 13:00

Budapesten a korábban elpusztult történelmi jelentőségű épületek közül többet sikerült újraalkotni az utóbbi években, de a kézműves szakemberek hiánya miatt a megvalósítás hatalmas kihívást jelentett. A jelenleg folyamatban lévő és a jövőben tervezett rekonstrukciókat segíti majd, hogy a jövő évtől olyan képzés indul, amelyen ezeket a művészi tehetséget is igénylő mesterségeket lehet magas színvonalon elsajátítani – hangzott el csütörtökön a Hauszmann Alapítvány konferenciáján a budai Várban.

Amikor 2021-ben sikerrel befejezték a budavári Szent István-terem újraalkotását, a szakembereknek le kellett vonniuk egy fontos tanulságot: rendkívül nehéz volt találni az országban olyan szépmíves mestereket, akikben megvan az a mesterségbeli tudás és kézügyesség, amely a századfordulós és más történelmi épületek díszítőelemeinek elkészítéséhez szükséges.

Az elmúlt mintegy 150 év során a nagy ipari vállalatok futószalagon gyártott termékei olyan szinten „egyeduralomra törtek”, hogy sajnos rengeteg hagyományos szakmát szorítottak perifériára, már-már a kihalás szélére. Ezek a gondolatok is elhangzottak azon a konferencián, amelyet a Hauszmann Alapítvány szervezett 2022. november 24-én a budai Várban található Főőrség épületében.

A Hauszmann Alajos öröksége – Hagyomány és modernitás című rendezvényen Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed és a Citadella megújításáért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte: a budai Vár újjáépítése nem csak arról szól, hogy a Hauszmann-i épületek kívülről-belülről visszanyerjék eredeti fényüket. Ugyanilyen fontos cél, hogy feltámasszák mindazt a szellemi és gyakorlati tudást, amit századfordulós eleink tudtak.

A Szent István-terem egykori bútorzatát, kandallóját, csillárjait, minden egyes díszítőelemét azért volt nehéz újraalkotni, mert az egész országban kevesen rendelkeznek a szükséges tudással. Ahogy Fodor Gergely fogalmazott:

„Mint tűt a szénakazalban, úgy kerestünk üvegművest, szobrászt, famegmunkáló szépművest, fémművest vagy éppen művészi érzékkel rendelkező festőt, akikre ma is úgy vigyázunk, mint a hímes tojásra.”

Madaras Bence, a Hauszmann Alapítvány Kuratóriumának elnöke részletesen ismertette a célokat és az eddigi eredményeket: fontos, hogy mihamarabb megkezdődhessen a kihalófélben lévő kézmíves mesterségek oktatása. Ehhez fel kellett kutatni azt a kevés művelőt, akik személyesen adhatják át tudásukat a jövő nemzedékeinek, hasonlóképpen, mint a régi céhes világban.

A képzés 2023 őszétől indul Budapesten, a Kisképzővel együttműködésben, négy szakirányban: szobrászszépmíves, üvegszépmíves, famegmunkáló-szépmíves és fémszépmíves. Az egyes szakok között átjárhatóságot is biztosítanak. Az oktatás központja, elkészülte után, a Hauszmann Alajos egykori szentendrei nyaralója mellett felépülő Annavölgyi Iparművészeti Szakgimnázium lesz, amely a ma már a Hauszmann Alapítvány tulajdonában álló volt honvédségi üdülő helyét foglalja el.

A képzés nagyban fogja segíteni, hogy a Budapesten (és az ország más pontjain) zajló történelmi épületek és épületrészek helyreállításakor kevesebb gyakorlati akadály merüljön fel, így a munka sem lassul le. Madaras Bence azt is hangsúlyozta, hogy Hauszmann Alajos ugyanúgy kétkezi munkával, kézmíves mesterségekkel kezdte szakmai életét, mielőtt Magyarország egyik építészóriásává vált, s ennek szellemében szeretnék szerteágazó tudással felvértezni a képzésen résztvevő diákokat.

Az építész egykori annavölgyi villáját, amelyet a háború után elbontottak, most újra felépítik, és abban alakítják ki a Hauszmann Emlékházat – ez is az alapítvány egyik fontos feladata. Szóba került még az alapítvány tulajdonában lévő szentendrei területeken egy helyi tanösvény létrehozása, valamint kiadványok megjelentetése (elsőként Hauszmann naplójának kritikai kiadása, majd egy Thék Endre-emlékkötet).

A Hauszmann-konferencián intézményvezetők, építészek, történészek, művészettörténészek osztották meg ismereteiket, melyek mind kapcsolódnak a művészi értékű kézműves szakmák oktatásához, és azok megújításához. Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség szakmai tanácsadója a mai építészet digitális segédeszközeire hívta fel a figyelmet, amelyekkel a múlt kincseit is gyönyörűen rekonstruálni lehet: ma már ott tart a technológia, hogy például egy részletgazdag, de fekete-fehér Klösz György-fotóból is teljes természetességgel lehet visszanyerni az eredeti színeket, de a 3D-s nyomtatással készült makettek jelentősége is ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években.

Szinte minden díszes épület vagy épületrész rekonstrukciója során felmerültek gyakorlati akadályok. Ezek közül a legnagyobb kihívást a Szent István-terem újraalkotása jelentette – hangsúlyozta Finta Sándor, a Várkapitányság vezérigazgató-helyettese. Mivel egyetlen eredeti minta sem maradt meg, a csillárizzók díszítéseit eredeti fotók alapján, üvegművész készítette el. A textilmunkákhoz olasz, francia és német manufaktúrák segítségére is szükség volt.

Az egyik legmerészebb vállalkozás az Árpád-házi királyokat ábrázoló pirogránit festmények újrakészítése volt. Ezeket különleges üvegégetési módszerrel lehetett újraalkotni. Az egyik ilyen festmény az utolsó üvegégetési fázisnál keresztbe repedt. A gyors helyreállítás olyan tudást és precizitást kívánt, amelyre nagyon kevesen képesek – ez is igazolja, hogy szükség van a jól képzett, tehetséges kézmíves mesterekre.

A konferencián Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója az európai kitekintésű középkori kőfaragó mesterségről tartott előadást, mely a XIX. század során egyfajta reneszánszát élte, és számos, a középkorban félbehagyott épület folytatását és befejezését tette lehetővé (például a kölni dómét). A Hauszmann-napló kritikai kiadásáról szóló előadásban Karácsony Rita szerkesztő és művészettörténész említette, hogy a neves építész a személyes naplója mellett hosszú szakmai önéletrajzot is írt. Több élményéről mindkét írásában beszámol, de teljesen más szemszögből, olykor egymásnak ellentmondó benyomásokat keltve az olvasóban. A további előadások a kézművesörökségről, valamint a korábbi korszakok építési és műipari oktatásáról nyújtottak összefoglalót.

Hauszmann Alajos nemcsak a magyar mesteremberek alkalmazásához ragaszkodott, hanem ahhoz is, hogy az építész behatóan ismerje azokat a kétkezi, kézmíves mesterségeket, amelyek az építkezés gyakorlati oldalát adják. Ebben a szellemben született az az értékmegőrző vállalkozás, hogy ezek a mesterségek ne vesszenek ki az egyetemes magyar közkincsek sorából. A gyakorlati terep mindehhez adott, hiszen újjáépül a Vöröskereszt-egylet székháza, a Honvéd Főparancsnokság és a József főhercegi palota, majd maga a Budavári Palota is. A szépmívesek lesznek a város ékesítői.

Visszahozzák a századfordulós tudást, oktatni fogják a szépmíves mesterségeket - pestbuda.hu