Látogatás az újjáépülő Vöröskereszt-székházban

December elején a Dísz téren található Vöröskereszt-székház újjáépítésébe nyerhettek betekintést a Hauszmann Alapítvány szépmíves diákjai. A bejáráson a résztvevők tartalmas és érdekes beszámolót kaptak az újjáépítés folyamatáról.

 

A Magyar Vöröskereszt Egylet székházának látványterve

 

Az épület helyszínét egykor a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egylete választotta ki. A székház terveit Hauszmann Alajos tervező irodájából Hültl Dezső készítette, majd ő irányította a teljes építkezést is, amely végül 1902-ben fejeződött be. Az épület 1922-1923-ban Hoepfner Guido által készített tervek alapján jelentős átalakuláson esett át.

 

Az épület korabeli ábrázolása

 

A második világháború idején számos komoly sérülés érte, azt követően pedig ideológiai okokból lebontották. Az újjáépítési munkálatok 2021-ben kezdődtek, a Nemzeti Hauszmann Program elemeként.

 

A belső terek kialakítása pontos terveket, aprólékos munkát igényel

 

A látogatás során belépve a szerkezetkész épületbe, a hatalmas üvegtetős belső térben a diákok először meghallgatták az épület történelmi múltjáról szóló összefoglalót, majd a már kész elemek részletes bemutatását.

 

A főbejárat egyik látványtervének megtekintése

 

Ezután lehetőségük nyílt az épület körbejárására a pincétől egészen a harmadik emeletig, ahol látványtervet is láthattak a különböző terek és termek várható korhű fém, üveg, szobrászati és festészeti díszítő elemeiről.

 

Gipsz díszműelemek rögzítése

 

Mindez különösen hasznos volt számukra a tanulmányaik tekintetében, így érdeklődve tettek fel szakmai kérdéseket. Mindezek mellett találkoztak az egyik helységben dolgozó szobrászmesterekkel és betekintést nyerhettek a jelenlegi aprólékos munkafolyamatokba is. 

 

Szépmíves diákok a rekonstrukció helyszínén

 

  • Az Alapítvány neve: Hauszmann Alapítvány
  • Az Alapítvány székhelye: 1013 Budapest, Döbrentei u. 10. II/1.
  • A bírósági nyilvántartásba vételi végzés száma: 77.Pk.60.442/2021/2.
  • Az Alapítvány nyilvántartási száma: 01-01-0013161
  • Az Alapítvány adószáma: 19308526-2-41

A Hauszmann Alapítvány
központi elérhetőségei

Székhely és levelezési cím:
1013 Budapest,
Döbrentei u. 10. II/1.

E-mail:
info@hauszmannalapitvany.hu